Tervek és ötletek
A kezdet
8-10 éves lehettem, mikor hallottam egy érdekes történetet az egyik rokonunkról. Olyan izgalmas, nem mindennapi és mégis szép történet, hogy akkor gyerekfejjel elhatároztam, hogy ebből én egyszer regényt írok.
Persze mint oly sok minden, ez is csak álom és terv maradt. Most 40 év elmúltával újra ez jár a fejemben. És ennek oka is van!
A folytatás
A rosz hír, hogy az egészségi állapotom megromlott. A még rosszabb hír, hogy emiatt a munkámat is elvesztettem, és a dominó elv alapján már a családomon és a szeretetükön kíyül mindent elvesztettem. De élni kell! Ma már nem lehetsz egyszerűen rokkant, először rehailitációs leszel 3 évig. Ez idő alatt köteles vagy résztvenni a munkaügyi központ által előírt továbbképzésen.
És most jön a jó hír: olyan embert kaptunk az egyik tantárgyhoz( személyiségfejlesztés), aki hihetetlen dolgokat tudott előcsalni belőlünk, és újra megtanított mindenkit nevetni. Ő nem más, mint Hámor Vilmos író, újságíró, publicista. Ő bátorított, hogy írjam le, és ha leírtam mutassam meg. Hogy mit? Mindent! Szeretném továbbadni amit tanított nekem, és főleg szeretném a saját álmaimat megvalósítani, amelyek már merészebbek mint valaha!
Ötletek
Mivel a házifeladatok ( írások, fogalmazások) jól sikerültek, elhatároztam, hogy írni fogok. Elküldtem amit írtam HámorVilinek, és az írások meg is jelentek egy pici havilapban. ekkor döntöttem úgy, hogy közzéteszem, mert ha könyvet szeretnék, akkor a szélesebb rétegekhez is elkell juttatnom az írásaimat. Ekkor jött a weblap ötlete. Ez életem első honlapja, most tanulom, hogyan is kell szerkeszteni!
Az ötlet ötletet szül: ha már így alakult, akkor segítséget kérek mindenkitől, aki ezt a honlapot elolvassa: Szükségem van építő kritikákra, bíztatásra, további ötletekre. PL.:
-ha közzéteszem az írásaimat, szeretném, ha lennének olyanok, akik miután elolvasták, valami egyszerű kis grafikát, rejzot lészítenének hozzá.
-mivel több kisebb történetem, egypercesem van, ezeket össze kellene szedni, de nekem nics annyi ezekből, ami kitenne egy könyvet, tehát hasonló írásokat várnék, amelyeket szintén itt megjelentetnék, és talán fél év, egy év alatt összejöhetne annyi, ami ketenne egy-egy könyvet. Tehát ez nem csak az én könyvem lenne, hanem mindenkié, aki ír! ez lenne A Te Könyved !
-De mivel mindenki mást szeret írni: verset, mesét, regényt, kisebb egyperceseket, vagy különleges, esetleg saját maga által kitalált szakácskönyvet, ezért mindegyikre csinálok majd oldalakat! indent közzéteszek, és aki csak olvassa az majd a szavazatával segíthet, hogy mely írások érdemesek a megjelentetésre, és minden íráshoz, a beérkező grafikákra is lehetne szavazni. Pl.: ha a hamupipőke nyeri a legtöbb szavazatot, akkor az erre beérkező 19 grafika közül a könyvben az fog a mese mellett megjelenni, amelyik rajz a legtöbb szavazatot kapta.
-Aztán ha összejönne egy könyvrevaló anyag, akkor biztosan jönnak majd az ötletek, hogy melyik kiadónál, kellene megpróbálni, hogy hogyan szerezzünk szponzorokat, stb.
Feltételek
Nekem csupán egyetlen feltételem van: nem szeretnék, és nem is fogok foglalkozni semmiféle vérengzős, szadista, erőszakos írásokkal! Az embereknek szükségük van a szépre, jóra, vidámságra, szomorúságra, igazságra, humorra, tudományra.....
A cím ahova várom az ötleteket, írásokat: zsuzska0908@freemail.hu
Zsuzska
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Kormánybőrözés Budapest IV. Kerület
► Profi munka, gyári anyagok!
autokarpit.hupont.hu
2. Agostyán, Ágoston-ligeti erdei iskola
► Természetes Életmód Alapítvány - 2835 Tata-Agostyán, Török Ignác u. 3. kapcsolattartó: Labanc Györgyi telefon: +3630/4195080, e-mail: bakfitty@t-online.hu, www.teaagostyan.hu
agostyanerdeiiskola.hupont.hu
► "A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." Buddha
atedontesed.hupont.hu
4. Autóbérlés Budapest, autókölcsönző
► Autóbérlés, autókölcsönző Budapest és vonzáskörzetében. Nagy választék, gyors kiszolgálás, kedvező árak. Bérautó már napi 3000,-Ft-tól.
autoberlesbudapest.hupont.hu
► ONLINE ANGOL nyelvoktatás, általános angol, nyelvvizsgára/érettségire felkészítés, egyéni és céges oktatás. KAPCSOLAT MOBIL: +36/20 55-09-222 E-MAIL: angol.szabo.erden@gmail.com FACEBOOK: www.facebook.com/Angol.Szabo.Erden
angol-szabo-erden.hupont.hu
► Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján, Qerretben. Kiscsoportos, családi kirándulások mellett szívesen segítek modern, minőségi 2, 3, 4, 5, 6 fős apartmanok szállásfoglalásában is. Csapatépítő tréningekre is remek választás!
albaniakirandulasok.hupont.hu
7. Autóbérlés Budapest, autókölcsönzés
► Autóbérlés Budapest. Autókölcsönzés Budapest. BARÁT-i árak, azonnali ügyintézés. Autóbérlés napi 3500,-Ft bérleti díjtól.
autoberles-budapest.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 012345678
almaspite.hupont.hu
9. EGYEDI KÉZZEL FESTETT MANDALÁK ÉS LÉLEKEMELŐ OLDALAK OTTHONA
► A Mandaláknak is lelkül van, megtestesülnek a mi világunkban, hogy segítsenek nekünk, és mutassák az utat oda, ahonnét jöttünk, és ahová visszatérünk.
amandala.hupont.hu
► Autóbérlés NAPI 5000,-Ft ár. Autókölcsönzés, kisbusz bérlés, teherautó bérlés gyors kiszolgálás. Bérautó Székesfehérvár
autoberlesszekesfehervar.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
4. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
8. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
10. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
11. Korrupció az igazsászolgáltatásban
► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?
korrupcio.hupont.hu
12. Minden Féle Idézetek: Szerelmes, Bucsu, Szakitás
► Kérlek Titeket Olvasátok Nézegesétek és oszátok meg köszöm szépen mindenkinek aki elfogja olvasni és meg fogja osztani
idezetekkkkkkkkk.hupont.hu
13. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
14. természetismeret, környezet, biológia...
► Mindenkinek érdekességek, különlegességek, fantasztikus képek.
cspiplprv.hupont.hu
15. ♥
► ..jobb megtenni és megbánni, mint megbánni hogy nem tetted meg..
jokisversek.hupont.hu
16. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
17. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145
► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása
csovill.hupont.hu
► A célunk megkönnyíteni az állatok életét. Rengeteg állat a menhelyeken van pedig szeretnének szerető otthonra találni.Ne bántsuk az állatokat!Inkább segítsünk nekik.
allat-mentok.hupont.hu
19. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
20. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
21. II. Világháboru
► Néhány tény amit tudni kell
vikla.hupont.hu
22. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
23. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások
► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek
izvarazs.hupont.hu
24. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
25. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
26. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
27. UTAZÓ MINI KRESZ PARK ÉS INTERAKTÍV PROGRAMOK ÓVODÁSOKNAK ÉS ISKOLÁSOKNAK!
► Zenés, tudományos, szórakoztató interaktív programok, melyek kérésre akár házhoz is mennek!
gyerekprogram.hupont.hu
► lovakról szól ez az oldal
lovakoverdose.hupont.hu
29. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad
► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.
hiressegek.hupont.hu
30. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
31. Égi Vándor
► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998.
egivandor.hupont.hu
32. http://vizishow.hopont.hu(delfin)
► Ez a weboldal a delfinekkel foglalkozik lényegében,csak a delfin.hupont.hu levolt foglalva.
vizishow.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
► Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján, Qerretben. Kiscsoportos, családi kirándulások mellett szívesen segítek modern, minőségi 2, 3, 4, 5, 6 fős apartmanok szállásfoglalásában is. Csapatépítő tréningekre is remek választás!
albaniakirandulasok.hupont.hu
35. SZEDD MAGAD SZOB Dunakanyar
► Gyümölcseink: ŐSZIBARACK, SÁRGABARACK, KÖRTE, ALMA, cseresznye, meggy, KAJSZIBARACK. Gyümölcsös a Dunakanyarban SZOBon, BUDAPESTtől 50 km-re Északra.
szeddmagad.hupont.hu
36. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
37. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
38. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
39. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
40. Kulcsok zárak
► KULCSMÁSOLÁS, ZÁRJAVÍTÁS, ZÁRBETÉTEK, ZÁRTESTEK, ZÁRBETÉTEK ÁTKÓDOLÁSA, ÖNGYÚJTÓ TÖLTÉS, JAVÍTÁS, PROXY MÁSOLÁS...
kulcsokzarak.hupont.hu
► Sziasztok itt képeket fogok kirakni lehet pár smiley de az oldal még szerkesztés alatt ál
vica-oldala.hupont.hu
42. Jogi tanácsadás, Családjog, Ingatlanjog budapesti ÜGYVÉD
► Házassági szerződés, ingatlan adásvételi-ajándékozási szerződés, családjog, ingatlanjog, öröklésjog Dr Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
43. Csarnokszerkezet-vasszerkezeti pódium-légtechnika-lakatos munka
► Sárvári Miklós EV 06-309-425-200 sarvarimiklos@t-online.hu
csarnokgyartas.hupont.hu
44. Bosch, Siemens, Aeg, Electrolux, Zanussi tüzhelyek márkaszervize.
► Bosch,Siemens,Aeg,Zanussi,Electrolux Tűzhelyek javítása, cseréje, üzembehelyezése,
skunioszerviz.hupont.hu
45. BUDATÉTÉNY SE II
► 2012/2013 BLSZ II/2. csoport bronzérmese
budatetenyketto.hupont.hu
46. BonitArt
► Fiatal cégünk valamennyi munkatársa azt vallja: egy munka akkor lehet jó, akkor szolgálhat a megrendelők elégedettségére, ha hiteles, ha jó, ha művészi. Ars poetikánkat nevünk is tükrözi, de igazolja minden eddigi munkánk is.
bonitart.hupont.hu
47. Kristály-völgy Egyesület Ajka
► "..Megdöbbentő, hogy egy látszólag jelentéktelen cselekedet vagy esemény miként képes egész életeket megváltoztatni. .."
kristaly-volgy.hupont.hu
48. Lap-FölDI 3 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiharom.hupont.hu
49. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~
► Tesztek, trükkök, minden ami kell!
sminktesztneked.hupont.hu
► Sport, Üzleti, Családi és Közösségi rendezvények, reklám és kiadvány fényképezése
showjumping.hupont.hu
51. Rengetek szerelmes versikék,mozgóképek,és még sok érdekességek.
► Sziasztok:)Mindenkit üdvözlök az oldalamon!!Van még egy oldalam,ahol több minden van::http://versekkepek.gportal.hu/gindex.php?pg=31501069&gid=0&act=edit
romantikusversek.hupont.hu
52. KISS ÉS FIA 2000 KFT. │Makó│ Szőlő u. 5.
► Építési vállalkozás, építőanyag kereskedés, csavar és műszaki bolt. ->> Telephely: Makó, Szőlő utca 5. ->> Telefon/fax: +36-62/209-522; ->> E-mail: kissesfia2000kft@gmail.com ->> web: http://kissesfiakft.hupont.hu/
kissesfiakft.hupont.hu
53. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
54. DUNATÚRA Dunaföldvári Túrázók Természetvédelmi és Idegenforgalmi Egyesülete
► Túrázz velünk egészséged és a jobb közérzeted érdekében! Fedezd fel lakóhelyed. Ha fontos számodra a környezetvédelem és természetvédelem keress bennünket.
dunatura.hupont.hu
55. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
56. HannMiley
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
hannmiley.hupont.hu
57. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
58. Tanulás
► Gyakorlatok, Feladatok, Tételek
juditanna.hupont.hu
59. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
60. BIZTONSÁG,ENERGIA MEGTAKARÍTÁS!KÉMÉNY HUZATSZABÁLYZÓ-SZELLÖZŐ HUZATFOKOZÓ
► Egyszerű,praktikus megoldás a szellőzési problémák megszüntetésére,biztonságos és gazdaságosabb fűtés!Tökéletesítse fűtését!Ne engedje be kéményébe a csapadékot!Szigetelt kémények,kémény bélelés,szigetelt magasítás
kemenyhuzatszabalyzo.hupont.hu
61. Karácsonyi Üdvözletek, Sms-ek, Versek, Dalok
► "Karácsony este dallam száll, Szívedbe hatol, s benne hál. Angyalok énekét hozza a szél: Szép Karácsonyt, boldogságot ígér." Minden Kedves látogatónak Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket Kívánok!
karacsonyisms.hupont.hu
62. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!
► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!
cirkomester.hupont.hu
► Ez az oldal Szentek és Boldogok életével foglalkozik!Remélem itt megtalálod annak a szentnek vagy boldognak az életét akit keresel!
szentekelete.hupont.hu
64. Siculus Erdélyi Kopó Kennel
► Erdélyi kopó, őseink vadászati öröksége, hungarikum.
erdelyi-kopo.hupont.hu
65. ^^ *iĐéZeTeK* ^^
► Szép vagyok, okos, igazságos, jószívű, és barátságos,erős vagyok, nagyon kemény,csodálatos, mégis szerény...Tanult vagyok, nagyon művelt,tökéletes, mégsem öntelt.Bátor vagyok sérthetetlen,győztes típus verhetetlen!! És miért? Mert mindezt MEGTEHETEM!
xxx-tck-xxxnikkyxxx.hupont.hu
► Akácból készült szélezetlen és szélezett deszkák, lécek,pallók, gerendák,szőlőkarók, kerítéselemek,tűzifa,tűzifa házak,rönkházak,kerítések,rönkágyak,ötletek-inspirációk barkácsolóknak.
akacdeszka-akackerites.hupont.hu
67. Szűcs Cnc Békés
► Esztergálás,fúrás,marás. Egyedi,kis,közepes,nagy szériák gyártása.
szucscncbekes.hupont.hu
68. Kaméleon
► A kaméleonok mostanában egyre többen tartják otthon.Ha meg akarsz róla tudni dolgokat, akkor nézz be!!!!!!! De azt elmondom hogy nem csak kaméleonokról van szó,hanem más állatokról is.Jó szórakozást!
kameleon.hupont.hu
69. GYÜMÖLCSFÁK
► + SZŐLŐ + AKÁC
gyumolcs-fa.hupont.hu
70. kandalló építés házilag és egyszerűen
► Saját kezűleg épített kandalló:) te is képes vagy rá,hogy szebbé tedd otthonod,és még hasznos is
kandalloepites.hupont.hu
► Sada madárpókos oldala
poecilotheria.hupont.hu
► мιη∂єη αмιт кєℓℓ тυ∂ηι α кυтуáкяóℓ...!
mindenamikutya.hupont.hu
73. Hexasakk - Hexagonal Chess
► Ismerd meg a hexasakkot és játszva játsszad. Mindig van új a nap alatt. Már a hexasakk is elmúlt 50 éves! A hexasakk játék, sport, művészet, szórakozás. Hasznos időtöltés. Versenyszerűen űzhető sport
hexasakk.hupont.hu
► Aki szereti (vagy imádja) a Jégkorszak-filmeket annak itt a helye!!
jegkorszak-ever.hupont.hu
75. Sarki Fény Vendégház Gergelyiugornya
► Pihenés csendes, nyugodt környezetbe!
sarkifeny.hupont.hu